sátor

Ugyan még javában tombol a tél, sőt, még csak most kezd belemelegedni, mi már a tavaszt várjuk, hiszen néhány hét múlva az is eljön (a néhány csak viszonyítás kérdése). Tavasszal pedig ismét eljön a szabadtéri rendezvények ideje, amik persze még viszonylag hűvösben kerülnek lebonyolításra, sőt, néha még az eső is esik, de ez nem szegeti kedvünket. Ha Ön is úgy gondolkodik, ahogy mi, és fejben már a tavaszi rendezvényeit szervezi, válasszon bennünket, és béreljen rendezvényeszközöket tőlünk!
Az asztal és a szék alapvető minden rendezvényen, de ezek mellett szükség van egyéb kellékekre is, ha kora tavasszal szeretnénk sikerre vinni egy rendezvényt. Az esetleges eső, illetve szél ellen tökéletes védelmet nyújt egy sátor, amit akár fel is lehet fűteni egy, vagy több hőgombával. A rendezvény résztvevői így komfortosan érezhetik magukat, és a lényegre tudnak koncentrálni a hideg helyett. Ezeket a rendezvényeszközöket kibérelheti tőlünk, így sikeres lehet a rendezvénye!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődését a rendezvényeszközök bérlése iránt, vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén!

sörgarnitúra

Az év vége nemcsak az évértékelésekkel, ünneplésekkel telik, hanem azzal is, hogy a következő évre készülnek a cégek. Ez a rendezvényesekre is vonatkozik, már most érdemes tervet készíteni, árajánlatokat összeállítani a megrendelők és ügyfelek számára, hiszen hamarosan már az év eleji céges rendezvényekre kell készülni.
Az év eleji céges rendezvényekhez szükség lehet hasznos eszközökre, bútorokra, kiegészítőkre, amiket egy-egy helyszínen nem tudnak biztosítani a vendégek és résztvevők számára. A mi cégünkhöz akkor is nyugodt szívvel fordulhat, ha például évértékelők és egyéb év eleji céges rendezvények szervezése közben van szüksége eszközbérlésre. Cégünk felkészülten várja a megkereséseket, és szinte minden típusú és stílusú rendezvényre tudunk székeket, asztalokat, pulpitust és egyéb bérelhető kiegészítőket biztosítani.
Forduljon hozzánk bizalommal, és a közreműködésünkkel tegyen megrendelői kedvére az aktuális év eleji céges rendezvény megszervezésénél! A részletekről megadott elérhetőségeink bármelyikén tájékozódhat!

sörgarnitúra

Az év végi céges rendezvények iránt mindig hatalmas az érdeklődés, hiszen ezeken az összejöveteleken a leggyakoribb téma az éves teljesítmény értékelése és a célkitűzések a következő évre. Ilyenkor mindenki büszkén gondol vissza a teljes éves eredményeire, végre nem csak részleteiben látszanak az apró munkafolyamatok. Éppen ezért a rendezvénysátor bérlés jó döntés, mert így kényelmesen elfér minden dolgozó és akár a család is.
A rendezvénysátorban minden rendezvényeszköznek bőven jut hely, tőlünk pedig igazán mutatós darabokat bérelhet, így az ünnepélyes hangulatot is garantálhatja. Ráadásul, ha a rendezvénysátor bérlés mellett dönt, a cég helyiségeit egyáltalán nem kell átrendeznie, így az Önnél dolgozók megmutathatják a családjuknak a munkahelyüket. Ez különösen izgalmas része lehet egy céges rendezvénynek.
Ha Ön is minőségi és esztétikus rendezvényeszközöket bérelne, akkor mindenképpen böngéssze át kölcsönözhető eszközeink listáját, és ha elnyerte a tetszését, kérjen tőlünk árajánlatot elérhetőségeinken!

sörgarnitúra

A telet nem csak a varázslatos hófedte táj látványa miatt várják olyan sokan, de a két, legtöbbeket megmozgató ünnep miatt is, ami számos rendezvénynek ad témát: a Mikulás és a karácsony. Ilyenkor a gyermekek is gyakran készülnek műsorral a szüleik és szeretteik számára, amin igyekszik mindenki megjelenni, a cégek is előszeretettel tartanak karácsonyi összejöveteleket. Azonban ahhoz, hogy ezek a rendezvények zökkenőmentesen menjenek, elengedhetetlen a jól átgondolt rendezvénybútor bérlés!
A rendezvénybútor bérlés során Önnek alaposan át kell gondolnia, hogy hány székre és asztalra lesz szüksége ahhoz, hogy a helyszín minden adottságát kihasználhassa és mindenki kényelmesen elférjen. Azonban fontos mindig arra törekedni, hogy a legkiszámíthatatlanabb helyzeteket is könnyen meg lehessen oldani! Érdemes az előre bejelentett résztvevők számánál több rendezvénybútort bérelni, mert bármikor megeshet, hogy valaki az utolsó pillanatban meggondolja magát és mégis eljön. Ekkor jó, ha van kéznél minden szükségesből egy plusz példány, ha pedig minden a tervek szerint alakul, akkor sem okoz gondot a tárolásuk.
Ha Ön is szeretne előre gondolkodni és mindent megtenni azért, hogy az Ön által szervezett rendezvényeken minden a tervek szerint haladjon, akkor vegye igénybe rendezvénybútor bérlési szolgáltatásunkat! Kérdéseivel bátran keressen minket a honlapunkon közzétett elérhetőségeinken!

sörgarnitúra

Esküvőt szervez, de nem tudja, honnan szerezhetné be a szükséges bútorokat és eszközöket? Szorítja az idő, ezért olyan megoldást keres, ami gyors, de ezzel együtt költséghatékony is? Tőlünk az összes esküvői eszközt kibérelheti, és az anyagiakkal sem lesz gondja!
Cégünk rendezvényekre, így akár esküvőkre is biztosít bérelhető eszközöket, mégpedig széles választékban. Nálunk megtalálhatja a szükséges székeket, asztalokat, rendezvénysátrat, bárpultot, de akár hőgombát is bérelhet a hűvösebb, őszi estékre. Áraink kedvezőek, és minden esetben egyedileg állapítjuk meg az esküvői eszközök bérlésének díját, emellett pedig a szállításban is segítséget nyújtunk, amit külön díjért biztosítunk. Tekintse meg kínálatunkat, és válassza ki azokat a bútorokat és eszközöket, amik segítségével az esküvő lebonyolítása zökkenőmentes lesz!
Ha kérdése lenne az esküvői eszközök bérlésével kapcsolatban, vagy árajánlatot szeretne kérni, keressen fel bennünket bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!

sörgarnitúra

Az állófogadás népszerű eseményforma, ugyanis roppant látványos és mozgalmas. Ahhoz, hogy a rendezvény valóban elérje a célját és élvezzék a résztvevők, nem szabad megfeledkezni a különböző bútorokról, eszközökről. Ugyanis hiába állófogadásról van szó, elengedhetetlenek például az asztalok, amikre az italok és az ételek helyezhetőek. Ha szervezőként Ön is szeretne eszközt bérelni állófogadáshoz, forduljon hozzánk bizalommal!
Tőlünk olyan rendezvényeszközöket bérelhet állófogadásokhoz, amik garantáltan megadják az esemény nívóját. Igényes, megfelelően karbantartott bútorokat, eszközöket kölcsönözhet tőlünk, kedvező áron. Többféle rendezvényeszköz közül is válogathat, így könnyedén ki tudja választani azokat a bútorokat, amikre szüksége lesz az eseményen.
Ha hozzánk fordul a szükséges bútorokért, biztos lehet benne, hogy sikeres és népszerű lesz az esemény! Biztosítson Ön is megfelelő körülményeket vendégeinek, lépjen velünk kapcsolatba az eszközbérlésért állófogadásokhoz!

sörgarnitúra

A szabadtéren helyet kapó rendezvényeknek mindig szüksége van egy kis szerencsére, hogy szép idő legyen az esemény napján. Az időjárás kiszámíthatatlansága hozhat esős, szomorú időt és napos, szép időjárást is. Éppen ezért nem árt mindenre felkészülni annak érdekében, hogy a rendezvény sikere ne az időjáráson múljon!
A sátorbérlés az egyik első számú teendő, ha valaki szabadtéri rendezvényt szervez, vagy azon vesz részt. Ha árusít, kiállít, vendégeket fogad, akkor mindenképpen gondoskodjon a sátorbérlésről, mert így elkerülheti a kellemetlen meglepetéseket, és kivédheti az időjárás rossz tréfáit.
Egy sátor gyorsan felállítható és ugyanilyen gyorsan le is bontható, szellős, ha arra van szükség, de körbe is lehet határolni a sátorlapokkal magunkat, ha hűvösebb van, árnyat nyújt, ha tűz a nap és fedelet, ha az eső kezdi rá. A sátorbérlés egyaránt fontos és hasznos vásárokon, fesztiválokon, de céges rendezvényeken, vagy esküvőkön is. Keressen minket bizalommal, mert mi minden igényre tudunk változatos méretű sátrakat biztosítani!
A sátorbérléssel kapcsolatban a honlapunkon közzétett elérhetőségeink mármelyikén tud érdeklődni!

sörgarnitúra

A nyári szezon kedvez a különböző főzőfesztiváloknak. Évről-évre egyre több, gasztronómiával kapcsolatos esemény kerül megrendezésre, nem véletlenül, hiszen ezek a leglátogatottabb rendezvények közé tartoznak. Ahhoz, hogy az ételekből kényelmesen tudjanak fogyasztani a résztvevők, az eseményre szükség van asztalokra, székekre, amiket a legkézenfekvőbb bérelni. Ha Ön is részt vesz főzőfesztivál szervezésében, ne feledkezzen meg a bútorzatról, válassza a sörgarnitúra kölcsönzést!
A főzőfesztiválokhoz tökéletesek a sörgarnitúrák, ugyanis a padoknál minden résztvevő kényelmesen elfér, ezen kívül pedig helytakarékosan el lehet helyezni több asztalt és padot egymás mellé. A sörgarnitúra kölcsönzéssel rengeteg pénzt és időt megspórolhat, hiszen ebben az esetben nem kell a bútorzat tárolásáért fizetnie, sem a karbantartással foglalkoznia. Tökéletes állapotú padokat és asztalokat biztosítunk, így a vendégek rendezett körülmények között fogyaszthatják majd a fesztiválon készült fogásokat.
Amennyiben érdeklődik a sörgarnitúra kölcsönzés iránt, keressen bennünket bizalommal elérhetőségeinken!

sátor

A nyár mindig izgalmas időszak, hiszen ilyenkor felpezsdül az élet a rendezvényszervezés világában is. A zenei fesztiválok és egyéb, szabadtéri rendezvények fő szezonjáról van szó, amikor egymást érik a nagy tömegeket vonzó események.
Egyértelmű, hogy a rendezvények szervezése alaposságot és lelkiismeretes felkészülést igényel. A biztonság és az igényes kialakítás egyaránt nagyon fontos. Amennyiben eszközbérlés is szerepel még a teendők között, intézkedjen időben, és keressen megfelelő partnert a célra!
Forduljon hozzánk bizalommal, és vegye igénybe eszközbérléssel kapcsolatos szolgáltatásainkat, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen kapkodni a fesztiválbútorok beszerzésével! Cégünk bérelhető bútorai között minden megvan, amire egy fesztiválon szükség lehet: kordonok a színpadok köré, székek, asztalok a VIP részbe, kanapék a lounge-ba, valamint sörpadok és asztalok a bárok köré.
Lépjen velünk kapcsolatba elérhetőségeink egyikén, és kérjen árajánlatot eszközbérlésre!

műanyag garnitúra

Itt a tavasz, hamarosan kezdődik a szabadtéri rendezvények szezonja. Már most rengeteg olyan hirdetéssel lehet találkozni, amik ezeket az eseményeket harangozzák be. A szabadtéri rendezvényeket szívesen látogatják az emberek, hiszen rengeteg izgalmas programon vehetnek részt, és közben a jó időt és a napsütést is élvezhetik. Ahhoz, hogy a szervezők megfelelő körülményekkel várhassák a vendégeket, minőségi rendezvényeszközökre lesz szükség, például sátorra, székekre vagy információs táblákra. Ha Ön is tisztában van ezek fontosságával, béreljen rendezvényeszközt a szabadtéri eseményekhez!
A rendezvényeszköz bérlés keretein belül színvonalas bútorokat és eszközöket biztosítunk, így tökéletes körülményeket teremthet a szabadtéri eseményhez. A kölcsönözhető berendezések kínálata igen gazdag, így könnyedén igazodhat az adott rendezvényhez. A választékban találhat olyan bérelhető rendezvényeszközöket is, amik beltéri eseményekre is alkalmasak, hiszen tavasszal is vannak olyan rendezvények, amiket inkább zárt térben tartanak meg.
Legyen szó kül-, vagy beltéri rendezvényről a tavaszi időszakban, nálunk megtalálhatja az igényeknek megfelelő eszközöket, berendezéseket. A rendezvényeszköz bérléshez vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken!

Thonet garnitúra

A rendezvényszervezéssel foglalkozó cégek, vállalkozók figyelmébe ajánljuk szolgáltatásainkat eszközbérléssel kapcsolatosan! Talán nem mindenki számára evidens az, hogy miért is annyira előnyös eszközbérlésben gondolkodni.
Először is az eszközbérlés visszautasíthatatlan ajánlat, mert a székek, asztalok, sátrak, sörpadok csak rövid használatra kerülnek a bérlőhöz, ami azt jelenti, hogy nem kell megoldani a tárolásukat, a karbantartásukat, vagy a javíttatásukat. Az eszköz bérleti díja költségként elszámolható, nem beszélve a vételár megspórolásáról, ami sokféle eszköz esetén már igencsak borsos lenne.
Az eszközbérlés további előnye a kényelmes megoldáson és a költséghatékonyságon túl a praktikus kezelhetőség. Nem kell leltárba venni, ha nincs szükség rá, értékesíteni sem kell, a szállításával is a kölcsönző cég törődik.
Ha meggyőztük, és inkább az eszközbérlés mellett dönt hosszú távon, keressen meg minket bizalommal elérhetőségeink egyikén, és tudjon meg többet a részletekről!

magas támlás kárpitozott szék

A különböző vállalkozások tulajdonosai az év elején sem unatkoznak, ugyanis ebben az időszakban különböző tréningeket és konferenciákat tartanak annak érdekében, hogy a cég újdonságait bemutathassák a dolgozóknak és az üzleti partnereknek. Az eseményekre természetesen mindenki kíváncsi, így nagy létszámra lehet számítani, ami egyúttal igazi kihívást is jelent a cégek többségének, mivel a résztvevőket megfelelő körülményekkel kell várniuk, azonban az egységes, ízléses bútorzat nem minden vállalkozásnál található meg a várható vendégszámnak megfelelően. Ha Ön is hasonló nehézségekkel küzd, béreljen rendezvényeszközöket béreljen rendezvényeszközöket tőlünk!
Kínálatunkból minőségi, ízléses rendezvényeszközöket bérelhet kedvező feltételekkel, a bútorok eredeti árának töredékéért, így ahhoz, hogy cége újdonságairól tájékoztassa dolgozóit és üzleti partnereit, nem kell új bútorzat vásárlásán gondolkoznia. Rendezvényeszközeink bérlésével megfelelő körülményeket teremthet az eseményhez, ennek köszönhetően a konferencia, vagy a tréning igényes környezetben kerülhet lebonyolításra.
A rendezvényeszközök bérléséhez vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken!

konferenciaszék írólappal

Számos vállalkozás esetében lehet számolni kisebb létszámú konferenciákkal, amelyek előkészületei során a cég tulajdonosai megpróbálják saját maguk megoldani az esemény berendezését, vagyis a saját bútoraikat használják fel a vendégek, kollégák fogadásához. Ez nem igazán ideális megoldás, hiszen egy ilyen kis létszámú eseménynek is meg kell adni a módját, ugyanis egy jól megszervezett rendezvény sok mindent elárul az adott vállalkozásról. Ha ezzel Ön is tisztában van, és nem bízza a véletlenre a legkisebb létszámú konferencia megszervezését sem, válassza a rendezvénybútor bérlést!
A rendezvénybútor bérléshez minden szükséges eszközt biztosítunk, hogy elegáns körülmények között fogadhassa, ezáltal megtisztelhesse a kis létszámú konferencia résztvevőit is. Színvonalas és ízléses asztalokat, székeket, pulpitusokat bérelhet, egyedi igényei szerint rendezheti be a rendezvényhelyszínt.
A konferenciák a kis létszám ellenére jelentőségteljes szerepet töltenek be a vállalkozás életében, ezért ilyenkor semmit sem szabad a véletlenre bízni! Nézzen körül nálunk, és bátran vegye fel velünk a kapcsolatot a rendezvénybútor bérléshez!

kerti garnitúra

Amikor a nyarat felváltja az ősz, a szabadtéri rendezvényeket tető alá költöztetik és inkább zárt helyiségekkel terveznek a szervezők. Azonban szeptemberben, sőt, még októberben is rengeteg meleg, napsütötte őszi nappal kedvez az időjárás a szabadtérre rendezett események résztvevőinek.
A rendezvénybútorok és eszközök bérlésében tudunk segíteni azoknak az ügyfeleknek, akik megbízható céggel szeretnének dolgozni. Ha ősszel szabadtéri rendezvényt szervez, kerti vagy teraszos összejövetelhez van szüksége berendezésre, keressen minket bizalommal! A kerti ülőgarnitúra kölcsönzésnek még ilyenkor is van aktualitása.
Tekintse meg galériánkat vagy kérjen tőlünk rendezvényre szabott egyedi árajánlatot! Vegye igénybe szolgáltatásainkat ősszel is, és keressen fel minket kerti ülőgarnitúra kölcsönzésével kapcsolatban!
Kényelmes, modern, kifogástalan állapotú kerti bútorainkon a vendégek nem fognak kényelmetlenül fészkelődni, és Ön sem érzi majd úgy, hogy ráfizetés volt a kerti ülőgarnitúra kölcsönzés. Bővebb tájékoztatásért forduljon hozzánk bátran elérhetőségeinken!

Ahhoz, hogy bármilyen megrendezésre kerülő esemény színvonalas legyen, érdemes figyelmet fordítani a rendezvény kényelmét szolgáló eszközök, berendezések meglétére. Ha Ön is tisztában van ezzel, azonban kedvező feltételekkel szeretne hozzájutni az említett bútorokhoz, berendezésekhez, béreljen rendezvényeszközt kínálatunkból!
A rendezvényeszköz bérlésnek köszönhetően az eredeti áruk töredékéért juthat hozzá a bútorokhoz és a különböző berendezésekhez, így jelentős összeget megspórolhat az esemény számára. Egy-egy rendezvény alkalmával nem érdemes hatalmas költekezésekbe bocsátkozni, ugyanis a tulajdonában lévő eszközöket, bútorokat nem biztos, hogy megfelelő körülmények között tudja tárolni, arról nem beszélve, hogy ezeket a berendezéseket karban is kell tartani. A rendezvényeszköz bérlés összege mindezt tartalmazza, így anyagilag kedvező helyzetbe kerülhet.
Béreljen rendezvényeszközt az igényeinek megfelelően cégünktől, vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken!

sörgarnítúra

Egy falunapon általában sok a szomjas vendég, akik mind arra várnak, hogy végre leülhessenek egy árnyas padra, és ott megpihenve jókat egyenek, igyanak és beszélgessenek. De mi történik, ha nincs asztal, vagy nincs annyi szék, mint amennyien érdeklődnek a falunap programjai iránt? Gondoskodjon arról, hogy senkit ne érjen kellemetlen meglepetés, és mindenki jól érezhesse magát!
Kölcsönözzön sörganitúrát a falunapra! Forduljon hozzánk bizalommal, és vegye igénybe szolgáltatásainkat! Miben tudunk Önnek segíteni? Mindenben, aminek köze van a rendezvény eszközökhöz!
Sörgarnitúra kölcsönzéshez válasszon minket, mert nekünk nem jelent gondot a megbízható padok és asztalok biztosítása. A megjelölt mennyiségben a falunap helyszínére, határidőre leszállítjuk és fel is állítjuk a sörganitúra elemeit, hogy mire megérkeznek a vendégek, már kész rendezvény helyszín fogadja őket.
A sörgarnitúra kölcsönzés részleteiről elérhetőségeinken tudhat meg többet, és személyre szabott árajánlatot is kérhet tőlünk!

rendezvénysátor

A szabadtéri rendezvények sikere bizonyos mértékig sajnos mindig az időjáráson is múlik. Ha esős időt jósolnak, szinte biztosan kevés vendégre számíthatunk, de nem szerencsés az sem, ha a rendezvény nagyon forró napokra esik. Az időjárást befolyásolni nem tudjuk, így nem marad más választás, minthogy próbáljuk a rendezvényt „függetleníteni” tőle partysátor kölcsönzéssel.
A partysátor kölcsönzésnek köszönhetően a vendégek kedvét eső, vagy épp forrón tűző nap sem veheti el a rendezvényen való részvételtől. Érdemes lehet erre akár már előre felhívni a figyelmet, hogy tudják, nem kell otthon maradni. A partysátor kölcsönzés tökéletes megoldás lehet fesztiválokra, családi napokra, gasztronómiai eseményekre, de akár esküvőkre is. Cégünk többféle méretű sátorral áll rendelkezésére, könnyedén tudunk igazodni az esemény méretéhez.
Ha szeretné, hogy rendezvényét ne zavarja meg az időjárás, bátran keressen fel minket partysátor kölcsönzéssel kapcsolatban!

Napjainkban virágkorukat élik a zenei fesztiválok, és más kisebb-nagyobb nyári rendezvények. Nyáron szinte bármerre megyünk, biztosan belebotlunk valamibe: sörfesztivál, gasztronómiai rendezvény, családi napok. Ezek megszervezése sok feladattal jár, sok mindent kell beszerezni, ám, ha nem rendszeresen használjuk a szükséges eszközöket, a legtöbb esetben nem érdemes őket megvásárolni. Ideális megoldás a rendezvénybútorok bérlése!.
Cégünknél szinte mindenféle eseményhez megtalálhatóak a megfelelő rendezvénybútorok. Az egyszerűbb, sörfesztiválokon népszerű sörpadtól és kerti asztaltól kezdve egy elegánsabb fogadáshoz vagy konferenciához szükséges bútorokon át egészen a táncparkettig mindent tudunk Önnek biztosítani, ami a rendezvényhez kellhet. Nyári szabadtéri rendezvények népszerű elemei a nyugágyak és a műanyag székek is, de bátran ajánljuk többféle méretben elérhető bérelhető sátrainkat is.
Forduljon hozzánk bizalommal rendezvénybútor bérlésével kapcsolatban, mi mindenről gondoskodunk, amire szüksége lesz ahhoz, hogy az esemény emlékezetes lehessen!

magas támlás kárpitozott szék

A tavasz és a nyár nemcsak a jó időről és a napsütésről szól, hanem a különböző rendezvényekről is, hiszen hétről-hétre új eseményekbe futhatnak bele az emberek a fővárosban és vidéken is. Az események megszervezésekor a bútorok, berendezések beszerzése jelenti az egyik legnagyobb nehézséget, hiszen a jó hangulathoz hozzátartozik az, hogy a vendégek le tudjanak ülni kényelmes székekre vagy helyben fogyaszthassanak ízletes fogásokat. Ha Ön is hasonló helyzetben van, és sokszínű kínálatból válogatna, döntsön a rendezvénybútor bérlés mellett!
A rendezvénybútor bérléssel rendkívül előnyös helyzetbe kerülhet, főként anyagilag, mivel minőségi és esztétikus berendezési tárgyakat vehet tőlünk igénybe az eredeti ár töredékéért, így a megtakarított összeget az esemény más részleteire fordíthatja. Szolgáltatásunkkal időt és energiát is spórolhat, hiszen Ön csak megosztja velünk elképzeléseit, mi pedig biztosítjuk a szükséges berendezéseket.
Fedezze fel az általunk biztosított lehetőségeket, és rendezvénybútor bérléshez vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken!

Az állófogadások jellegzetessége, hogy nincs szükség hozzájuk székekre, így a rendezvényen lehetőség kínálkozik arra, hogy a résztvevők több emberrel is szót váltsanak. Egyet azonban nem nélkülözhetnek az állófogadások, mégpedig az asztalokat. Az asztal bérlés nem maradhat le a rendezvényszervező listájáról, különben hová kerülnének az üdvözlő italok, a vendégváró falatok, illetve a többi eszköz és kellék?
Keressen minket bizalommal, mert minden stílusban tudunk asztalokkal szolgálni aktuális rendezvényére, az egyszerűtől az elegánsig, a tábla asztaltól a körasztalig. Mit kínálunk az elegáns kategóriában? Hadd ajánljuk a textillel bevont körasztalainkat elegáns, protokoll rendezvényekre! Ezek a rendezvénybútorok ideálisak, ha asztal bérlésre van szükség, hiszen visszafogottak, mindenhová illenek és stílusosak is. Praktikusan berendezheti velük a lefoglalt termet vagy egy kerthelyiséget is!
Forduljon hozzánk elérhetőségeinken, és válassza az asztal bérlést álló fogadásra, nagy választékkal és kedvező díjszabással várjuk!

Az esküvő minden szerelmespár számára nagy esemény, de egyre többen szerveznek ünnepséget az eljegyzés köré is. Miért ne lehetne egy kis fogadással, kerti partival megünnepelni az ifjú pár közös elhatározását, miközben kicsit az esküvőre is gyakorolhatnak?
Ha azt szeretné, hogy jól sikerüljön az eljegyzési ünnepség, és minden vendég jól érezze magát, teremtsen nekik ehhez ideális körülményeket színvonalas rendezvényeszközök bérlésével! Egy háztartásban ritkán akad húsz-harminc ugyanolyan szék, elég asztal az italoknak és a harapnivalónak. Erről nem is Önnek kell gondoskodnia, mert mi mindet biztosítjuk! Rendezvényeszközeink bérlésével az eljegyzési ünnepségen egységes, nívós, komfortos berendezések között mulathatnak és ünnepelhetnek a vendégek. Igény szerint biztosítunk sátrat, asztalokat, székeket, bárpultot, huzatokat is.
Legyen az eljegyzési ünnepély is legalább olyan szép, mint amilyen az utána következő mennyegző is lesz majd! A rendezvényeszközeink bérlésének részleteivel és az árajánlatkéréssel kapcsolatban is keressen minket megadott elérhetőségeinken!

Aki rendezvényszervezőként tevékenykedik, tisztában van azzal, hogy a fesztiválok, különböző rendezvények szervezése már hónapokkal az esemény hivatalos dátuma előtt elkezdődik, hiszen a szervező csapatnak rengeteg feladata van, ehhez pedig szükséges a tág időintervallum. Ha Ön is már a nyári fesztiválok szervezésén dolgozik, ne feledkezzen meg a legfontosabbról, a rendezvényeszközök beszerzéséről, ehhez pedig keressen minket bátran!
A rendezvényeszközök bérlésével Ön csakis előnyös helyzetbe kerülhet, hiszen a karbantartásról és esetleges javíttatásokról mi gondoskodunk, így akár jelentős összeget is megspórolhat, és mindig változatos eszközöket alkalmazhat.
A rendezvényeszközök terén rendkívül széles kínálattal várjuk az ügyfeleket, a komfortos ülőalkalmatosságoktól kezdve egészen a rendezvénysátrakig bármit megtalálhat választékunkban, így a komplett eseményt a mi eszközparkunkkal bonyolíthatja le.
A rendezvényeszközök bérlésével kapcsolatban keressen minket elérhetőségeinken!